Kastélylakók voltunk

Zoli elvitt Bozsokra, a Sibrik kastélyba, gyermekkora egyik szép helyére.
Nagyon vártam, és sokat vártam ettől a kirándulástól. Minden képzeletem felülmúlta ez az élmény. Fárasztó nap után értünk oda, este 8 óra körül, a patak csobogása, a kastély, ahogyan előbukkant az erdő fái közül, a lakosztály, amely kielégítette az igényeinket és a fantáziánkat, az Aranypatak étterem, a családias ízeivel és hangulatával, az a furcsa érzés, hogy autóval behajtunk egy vár kapuján, amit 9 órakor gondosan bezárnak, és az esti séta után mi nyitunk ki a saját kulcsunkkal, a kertre nyíló ablakaink, amellyen keresztül besütött a reggeli nap, miután elhúztuk a bordó bársonyfüggönyt, s amellyen keresztül reggelizés közben gyönyörködtünk a parkban, ahol már sárgállott a kikerics, még március 15-én is, amikor hó fedte be az egész tájat.
Már megint nagyon sajnálom, hogy nem tudom a bennem lévő emlékeket megfelelően leírni.
Azt sem tudom, miért van bennem ilyen határtalan öröm, ha kastélyban lehetek. Talán valmikor réges-régen már a génjeimbe ivódott?
Nem volt időnk előre megtervezni ezt a négy napot, ennek ellenére, minden percét élveztük, minden lehetőséget kihasználtunk.
Szombaton túracipő vásárlásával kezdtük a napot, amit én még egy speciális zoknival is kiegészítettem, és nem csalódtunk, birta a lábunk a túrákat. Természetesen fokozatosan terheltük a szervezetünket, (inkább csak magamról beszélhetek, Zoli ugyanis fizikailag nem olyan gyenge, mint én,) gondosan tanulmányoztam a túrista térképet, és inkább Ausztriából (Waldhof) parkolójából sétáltunk fel az Írottkőhöz, mert ez rövidebb út gyalog, és kisebb szintkülönbséggel érhető el.
A túrázások közben időnként érzékeltem, hogy görcsös vagyok, és akkor tudatosan lazítottam, mert élvezni szeretném a természetjárást. És ez sikerült is. Minden nap elfáradtam, de az esti fürdés a kádban rendbehozta az izmaimat.