Már majdnem egy hete volt a nagy nap, vártam, hogy képeket tudjak idevarázsolni, de nem sikerült. Pedig csodálatos nap volt. Előtte még nagyon hideg volt, de az esküvő után olyan jól esett beszélgetni a templomkertben a rokonokkal, ismerősökkel a ragyogó napsütésben. Izgultunk a Papát el tudjuk-e vinni, és az is sikerült. Az ifjú pár természetesen gyönyörű volt, Lola, a koszorúslány, vitte a mennyasszony uszályát, jövet-menet azért besegített neki a gondos nagynéni és nagybácsi. Sajnos Viktor nem vehetett részt kedvenc unokahúga esküvőjén, mivel Amerikában rekedt, pedig őt kérte fel Ági vőfélynek. Azért sikerült jó helyettest találniuk. Ivánka és Eszter betegek voltak, így Zsombor csak Lolával rohangálhatott vacsora után. Pedig biztosan jót tett volna nekem, ha Ivánka után rohangáltam volna. Így csak a forgós tortával voltunk elfoglalva, volt is rá időnk bőven, hiszen csak éjfél után szelte fel az új pár. Szépen összehoztuk, és még finom is volt. Lilla már tett fel képeket a picasa albumába, amit Eszter képalbumából szoktam elérni.
http://picasaweb.google.com/tatai0lilla/20100424AgiEsGaborEskuvoje#
2010. április 30., péntek
2010. április 15., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
