Itthon vannak nálunk

Olvadozunk, ha azt tapasztaljuk, hogy szeretnek velünk lenni az unokáink.
Iván nyilvántartja, hogy az ő helye a Mama mellett van, és örömmel fogja meg a kezemet elalvás előtt.
Lola is mellém telepszik, ha rosszat álmodik.
Guszti Nagypapa kezét fogja, és az ő karjaiban nyugszik meg. Antit is Nagypapa tudja jobban megnyugtatni.
Vasárnap Anti álmából felébredve Anyut kereste, de mikor csitítgattam, hogy Iván még alszik, akkor elhallgatott, és játék után nézett a nagyszobában.
Itthon érzik magukat.
Múltkor Iván meg is mondta búcsúzásnál, hogy "Jó nálatok lenni."
Lola pedig egy kirándulás után elmagyarázta Gusztinak, hogy "most Pestre megyünk haza, de a mi igazi otthonunk Budán van".

Várom a "négyest"

Szeretném már újra együtt látni a "négyest", vagyis a négy unokánkat együtt.
Biztosan még nem írtam le százszor, hogy olyan gyönyörűek, de mikor meglátom őket egy hosszabb szünet után, olyan hihetetlen, hogy sokkal szebbek a valóságban, mint amilyennek az emlékeimben őrizgetem. Méghogy túlzásokba esnek a nagyszülők! Akkor miért csodálják meg őket idegenek is?
Annyit okosodnak hétről-hétre! Arról már nem is beszélve, hogy milyen szófogadóak.
Nagyon élvezetes velük lenni! Ezért is sajnálom ezt a betegeskedést, mert így nem lehetünk együtt. Hálás vagyok minden fényképért amit a netre feltesznek, minden sorért, amit Eszter ír a blogjukok, és minden szóért, amit Janka elmesél mobilon.
Itt a tavasz, meg kell gyógyulnunk és együtt lehetünk végre!