Ametist bábszínház

A nagy szülinapi buli még várat magára, sajnos valamilyen vírus ledöntötte Lolát a lábáról, így csak betegvigasztalás volt, Guszti is elkapta. Jankának volt nehéz, hiszen úgy csüngtek rajta a gyermekei, "mint gyümölcs a fán".
Valami bennem is bujkált, pénteken úgy kidőltem, mint egy zsák, de a napsütés jót tett, sétálgattunk egy kicsit, miután Lolának vettünk bábszínházjegyet a Mazsola és Tádé előadásra, az Ametist bábszínházba. A Rátkai klubban játszanak minden szombaton és vasárnap délelőtt, nagyon kellemes hely, a kisgyermekek ragyogó arca volt a bizonyíték, hogy tetszett nekik a Jegesmaci és barátai előadás. A büfében is nagyon finom a perec és a kávé. (Gondolom a többi is, mert nagyon burkolták a gyerekek.)
A fiúkat is feltétlenül el kell vinni oda, barátostól, unokatesóstól, szülőstől.
Sokat gondolkodtunk, hogy Iván mit szólna hozzá, ezért alaposan szemügyre vettük a közönséget, (lehet, hogy csak a szép gyermekeket viszik a bábszínházba?) azt a következtetést vontuk le a nagypapával, hogy élvezné már az előadást. Guszti is, csak ő esetleg az örömkiáltásaival zavarhatná a többi gyermeket.
Természetesen egy gyermeket meg kell tanítani a színházi viselkedésre.
Ráhangolni, előkészíteni, megmutatni mit lehet csinálni az előadás közötti szünetben, és az esetleges unalmas pontokon a fülébe súgni a megfigyelési szempontokat. Sajnos gyakran látunk kisgyermekes szülőket, akik csak azt mondják meg, hogy mit ne csináljon a gyermek, azt is már csak az esemény után, ahelyett, hogy ötletet adna, hogy mit lehet azon a helyen csinálni.
Természetesen ezt csak akkor lehet, ha a gyermekben már kialakult az a bizalom, hogy érdemes hallgatni a felnőttre, mert érdekes dolgokat javasol. Ez a bizalom már kialakult az unokáinkban, és ez egy olyan csodálatos érzés!
Tehát elvihetjük már őket bábszínházba!

Lola ma négy éves, Anti pedig fél éves

A nagy buli persze csak a hét végén lesz, ma csak telefonos köszöntés volt. Lola örült a köszöntésnek, de nem ért rá sokat csevegni, mert fontos dolga akadt.
Antinak is van már komoly hangja, főleg, ha egy hópihe megzavarja az elmélyült szemlélődésben.
Sajnos nekem sincs időm áradozni az unokáimról, - pedig milyen nagy élmény írni, és elolvasgatni. Ivánra és Gusztira is sokat gondolok.