Nagy változás

Hogy elröpült ez a negyven év.
Most egy új életformát találok ki magamnak.

Rozika "nagylány"

Nyáron lehet pici lányból nagylánnyá válni egyik napról a másikra. Rozikával is ez történt. Nem különleges dolog, de mégis úgy élem meg, mintha ez a csoda most történt volna először életemben.Ettől csodálatos dolog nagyszülőnek lenni. És ha valami már ötödjére történik meg, az nem válik unalmassá, megszokottá, sőt! Felfoghatatlan! Mennyire tudunk örülni egy szónak, egy mozdulatnak, egy mosolynak, és felidézgetve újra átéljük.
A programjaimat már naptárba írom, mert szerencsére van bőven, főleg így nyáron.
A meggytermés a fagyasztóban kimagozva, egy hétet töltöttem Kenesén nyolc csodálatos gyermekkel. Ha két nagymama összefog, és jó idő is adódik hozzá, az már nem lehet rossz.

Anti angolul tanul

Mennyi programot terveztem erre az időpontra és most csak mesekazettákat hallgatunk Antival, mivel beteg, és a TV nézése is fárasztja, naponta csak egyet lehet nézni. Megtalálta a Muzzy DVD-t és emlékezett rá. Ezt választotta.
Olyan okos, fegyelmezett, mindent megtesz a gyógyulásért. Olyan tündér, még betegen is mosolyog a szeme.

Élvezem az életet, és sajnos nem jegyzem le

Ezzel korábban is így voltunk, vagy fényképeztünk, vagy élveztük a programot, néha erőt vettünk magunkon és fotóztunk is. most valahogy így vagyok a blog írásával. Tudom milyen jó lenne felidézni a szép pillanatokat, mert a feledés homályába vesznek, de a jelen olyan élménygazdag, néha pedig csak belemerülünk a facebook olvasgatásába.

Csodálatos őszi szünet után névnapi ajándékként Ismaningba utaztunk, jó dolog a skype, de nem pótolja a valóságos öleléseket, puszikat, és akkor is tudok gyönyörködni  a szép kis családunk tagjaiban, ha ők mással vannak elfoglalva, rám se hederítenek. Szinte minden pillanatban elbűvölnek.
A karácsony előtti hivatalos vacsora, brigádvacsora, az adventi vásárok, opera előadások, az unokázások, karácsonyi ünneplések, Lilláék eljegyzése- talán a sok fénykép kicsit visszaad belőle, csendes szilveszterezés, Iván első új évi írásos terve, egy hideg napsütéses séta a Normafánál, mind-mind leírhatatlanul élvezetes volt.
Néha kettesben vagyok Rozikával, mert a nagyobbaknak már programjuk van, és nem jöhetnek. Olyan jó látni, mennyire élvezi, ha nálunk van.
Legutóbb megkérdezte: "Nagymama, ti messze laktok mihozzánk?
"Sajnos Rozikám, messze lakunk." - válaszoltam.
"De mi nem lakunk messze tihozzátok."