Ezzel korábban is így voltunk, vagy fényképeztünk, vagy élveztük a programot, néha erőt vettünk magunkon és fotóztunk is. most valahogy így vagyok a blog írásával. Tudom milyen jó lenne felidézni a szép pillanatokat, mert a feledés homályába vesznek, de a jelen olyan élménygazdag, néha pedig csak belemerülünk a facebook olvasgatásába.
Csodálatos őszi szünet után névnapi ajándékként Ismaningba utaztunk, jó dolog a skype, de nem pótolja a valóságos öleléseket, puszikat, és akkor is tudok gyönyörködni a szép kis családunk tagjaiban, ha ők mással vannak elfoglalva, rám se hederítenek. Szinte minden pillanatban elbűvölnek.
A karácsony előtti hivatalos vacsora, brigádvacsora, az adventi vásárok, opera előadások, az unokázások, karácsonyi ünneplések, Lilláék eljegyzése- talán a sok fénykép kicsit visszaad belőle, csendes szilveszterezés, Iván első új évi írásos terve, egy hideg napsütéses séta a Normafánál, mind-mind leírhatatlanul élvezetes volt.
Néha kettesben vagyok Rozikával, mert a nagyobbaknak már programjuk van, és nem jöhetnek. Olyan jó látni, mennyire élvezi, ha nálunk van.
Legutóbb megkérdezte: "Nagymama, ti messze laktok mihozzánk?
"Sajnos Rozikám, messze lakunk." - válaszoltam.
"De mi nem lakunk messze tihozzátok."
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése