Nagyon jól sikerült a találkozó, Lola jó kislány volt, élvezte a táncokat, a kirándulást, szépen evett, aludt, barátságos volt mindenkivel. Még egy öt éves kisfiút is jött játszani.
Tartalmas, kellemes volt a program, mint mindig, a szervezők kitettek magukért.
Azt hiszem jobban lehetne szervezni a családi programokat is. Majd legközelebb.
Kedden kipróbáltuk Varga nagyszülőknél a skype-ot és együtt néztük Ivánkát és Antit hogyan töltik az estét. Nem volt kamera, ezért csak mi láttuk őket, néha-néha felfigyeltek a hangunkra, mégis nagy élmény volt számunkra.
A szülinapom nagyon zsúfolt volt, mert még kerületi angol megbeszélés is volt délután. Jól esett, hogy Nagypapa értem jött autóval, és együtt mentünk a Művészetek Palotájába, ahol éppen aznap adott Máté a Góbé zenekarral egy hangulatkoncertet. Csodálatos volt, nagyon élveztük, aki csak tudott eljött a családból, pedig volt munkájuk bőven, hiszen a hűtő roskadozik a sok szilvás gombóctól. Gyönyörű virágokat is kaptam, nem is tudom merjem-e kiültetni a házunk elé.
Koncert után együtt mentünk étterembe ünnepelni a születésnapomat és Máté névnapját, és miközben vártunk a vacsorára kipróbáltuk Lilla gépén a skype-ot, Ágival, Gáborral beszélgettünk, akik Skóciában vannak. Még az erkélyen lévő kiskertjüket is megnéztük. Nagyon élveztük az estét.
Ezzel még nem ért véget az ünnep, otthon Viktorékat is felhívtuk és szinte leírhatatlan ahogyan a négy unokánk örült egymásnak. Anti figyelt és majszolta a vacsoráját, Guszti az új piros autóját mutogatta, Lola és Iván pedig beszélgettek, énekeltek, verset mondtak.
Csodálatos volt látni őket "együtt"! Természetesen azért számolom a napokat, mikor találkozunk velük személyesen is.
2011. szeptember 21., szerda
2011. szeptember 15., csütörtök
Megyünk Lolával OT-ra
Csobánkára megyünk a szokásos MKNE Országos Találkozójára, és most először unokát is viszünk magunkkal.
Nagyon érdekes lesz, mert a nagy túrát, de még a kicsit sem tudjuk megtenni, és nem Lola miatt, de Nagypapa nem sétálgathat terepen, mert az egyenetlen út kiszámíthatatlan, és nem kockáztathatjuk meg, hogy rosszul lépjen. Azért biztosan jó lesz, mert együtt leszünk, jó levegőn leszünk, és sokat fogunk tanulni.
Most készülődnöm kell, ruhákat csomagolni, és finomságot készíteni, (először kitalálni, mi is legyen az a finomság,) amit vigyünk a "Terülj, terülj asztalkám"-ra.

2011. szeptember 13., kedd
Iván énekelt nekem
Ismét beszéltünk telefonon Ivánnal, és most énekelt is nekem egy dalocskát, amit eddig nem ismertem, de Lola azóta megtanította.
Guszti éppen nálunk volt és a két nagyfiú is beszélgetett , hogy miről azt nem tudom, mert Guszti komolyan figyelt, azután mondott valamit, és a végén hajlandó volt azt mondani, hogy " adom mamát" és akkor visszaadta a telefont.
A kis tolmácsunk, Lola, nem volt itt, hogy lefordítsa érthetőre a babák nyelvét. Guszti is egyre érthetőbben mondja a szavakat, vagy mi szoktuk meg.
Régóta írogatjuk a levelet Ivánnak és Antinak Lolával, Gusztival, most végre kiválogattam a rengetek elküldeni valóból egy borítéknyit és Janka majd feladja a postán.

2011. szeptember 10., szombat
Hófehérke ruha Lolának
Lolával vettünk anyagot a babaruhához, és ha már olyan olcsó, akkor kicsit többet vettünk, és Lolának is varrtam egy Hófehérke ruhát, pontosabban eddig csak az övé készült el. Nagyon elégedett volt, amikor felpróbálta. Azt mondta, hogy: "Tetszeni fogok benne Ivánnak, csak neki is kellene egy hercegi nadrág és ing mire visszajön." Mit gondol erről Iván? Jó lenne már a rendes netes videós telefon.
Guszti is állandóan emlegeti Anti babát, mert a cumija az övé mellett van a polcon. Ha pedig egy ruha kicsi már rá, akkor mindig azt mondja rá, hogy Anti babáé.
Janka vett egy DVD-t, azóta Ivánt is emlegeti, vajon miért? Hát mert a Sam, a tűzoltót vette meg.
Szereti nézegetni a fotókat is, mindig olyan elmélyülten nézi Ivánékról a fotókat , mintha velük játszana a tűzoltó autóval és a kis traktorral.

2011. szeptember 9., péntek
Babaház, Hófehérke ruha tervezése, de angol tanulása is
Készítettünk Lolával egy garázsos, tetőteres babaházikót papírdobozokból. Mire előkerestem egy nagy kartont a lépcső elkészítéséhez addigra Lola már Hófehérke ruhát szeretett volna. Mivel a képeskönyvet a múltkor hazavitte, nem volt itthon másik képünk. De már én is rákaptam a netre, gyorsan elővarázsoltuk a képgalériát, és onnan rajzoltam le.
Ha már a neten vagyok, akkor gyorsan leírom mit is csinálunk, mert olyan gyorsan váltunk a tevékenységekkel, hogy alig győzöm.
Tegnap este Lola angolt szeretett volna tanulni, és gyorsan el is énekeltem néhány dalt, a" Good Night" versszakot, és megbeszéltük, hogy reggel gyakoroljuk a "Good morning"-ot. Reggelre már kialudtuk, szerencsére még nem késő, mert babázás közben lehet énekelgetni, magnózni.
Megyek is.

2011. szeptember 6., kedd
Ivánkáéknak van net
Úgy tudtam, a héten lesz net Viktoréknak a lakásban, nem számítottam rá, hogy már ma, és fel tudtak hívni a vezetékesen. Annyira megörültem nekik, hogy azt sem tudtam mit mondjak.
Azt hiszem ezt is előre el kellene terveznem, mert olyan szépen válaszol már Iván, egészen jól érthető, én meg azt sem tudom hirtelen mit kérdezzek.
Kicsit nehéz volt Anti hangját kivenni, mert hasonlít a hangjuk, csak abban különbözik így első hallásra, hogy Iván értelmes szavakat mond, illetve rövid mondatokat.
Nagyon boldog vagyok, és most már nekünk is sürgősen kellene egy megbízható net, de melyik az?
Már nem is tudom ki mondta, hogy készüljek fel, hogy tudjak nekik mesét mondani. Esetleg képes mesét, vagy bábozzak?
Van tervezgetni valóm bőven, már arról is gondolkodom hogyan lesz, ha elmegyünk hozzájuk és mivel várom őket, ha jönnek.
Azért igyekeztem írogatni, hogy Eszter el tudja olvasni, csak az a baj, hogy nem nagyon készítettünk képeket.

Levél Esztertől, tanítás
Tegnap megérkezett Eszter hosszú levele. Nagyon örültünk neki, most itt vannak Jankáék és Loláéknak is felolvastam. Janka boldog volt, hogy Iván szereti őt. A nyáron valóban Iván összebarátkozott Jankával, ez jól érzékelhető volt, örülök neki, mert akkor Iván elfogadja más kedves nénik gondoskodását is és ez az óvodában jó lesz. Szurkolok, hogy jól érezzék magukat.
Lola ma reggel nem akart menni az óvodába, mert az óvónéni rászólt valamiért. Remélem ma helyre áll a béke. Nem tudtunk sokat beszélgetni róla, mert csak ma reggel árulta el, miért volt kedvetlen tegnap délután amikor Nagypapa ment érte. Nem mindig derül ki feketén-fehéren ilyen piciknél, hogy mi is a probléma, de azért előbb-utóbb fény derül rá, mi is bántja őket.
Lilla annak idején azért nem akart menni az óvodába, mert a daduska azt mondta, hogy a rossz gyerekeket nem engedi be az udvarról. Lilla olyan nagyon jó kislány volt, mégis ő izgult e miatt a szöveg miatt.
Ma délelőtt elrohantam tanítani, azután hazarohantam. Közben Dédi vigyázott Gusztira. Jól érezték magukat, Guszti szereti Dédit, de azért meg kellett vele beszélni, hogy hamarosan hazajövök, azután elmegyünk vásárolni. Mikor hazajöttem, éppen csak meghallgatta Dédi dicsérő szavait, (minden gyermek szereti hallgatni, ha jókat mondanak róla) és már hozta is a szandálkáját, hogy menjünk a boltba.
Szerencsére volt üres bevásárló autó, nem is nagyon kellett vásárolni, de azért megtettük a tiszteletkört, mindig akad valami, ami hiányzik éppen.
Tegnap itt volt Kriszta mama Péter papa, Lola pedig azt gondolta, hogy hozzák neki Ivánt és Anti babát. Nem küldtünk semmit Zsófival, hiszen repülővel nem tud sok mindent vinni, de feltettem egy lapot, amire mindig felírom, mit kell majd vinnünk.

2011. szeptember 4., vasárnap
Csillaghegyen, a strandon
Még a pünkösdi kirándulásra elkészítettem egy strandcuccot, de csak tegnap használtam a fürdőruhámat. Füreden nem volt kedvem egyedül fürödni, vihar után pedig nagyon lehűlt a víz, azután már nem volt lehetőség a strandolásra.
A szeptemberi nyári hétvégén Loláékkal elmentem a Csillaghegyi strandra. (Még nem voltam ott, inkább a Rómaira jártunk a gyerekekkel annak idején, pedig Ancsi már akkor is nagyon dicsérte.) Hát most odamentünk és letelepedtünk a gyermekmedence közelében, és pancsoltunk Lolával és Gusztival. Kellemes volt a nagy fák alatt és nem volt nagy tömeg. Csendes pihenőt is tartottunk, Lola el is aludt, Guszti bezzeg nem. Mindketten élvezték a vizet, annak ellenére, hogy elég hideg volt, délutánra melegebb lett. Gyűjtöttünk gesztenyét, amiből Lola Kipp-kopp gyerekeket fog készíteni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)