Rohannak a napok

És még egy jó kis élménybeszámolót sem tudtam írni, milyen jól is éreztük magunkat Viktoréknál.
Nagyon jó volt együtt és már számolom a napokat a következő látogatáshoz, ami azért hosszabb lesz, figyelem a blogot, nézem a képeket, még a Facebookot is bogarászom, és persze élvezem, ha skypolunk. A csúcs az, amikor Loláékkal együtt beszélgetünk Ivánkáékkal. Mindig elhatározom, hogy készenlétben tartom azokat a bábokat, amelyekkel elszórakoztathatom az unokáimat, de ez még várat magára, csak ami éppen eszembe jut.
Jó volt együtt énekelni a Micimackót, amit Viktorék már gitárral is kísértek. Eszter is besegített a pengetésbe, amikor Iván rossz húrt pengetett. Csodálatos látni a nagy összhangot.
Közben Loláék is kiköltöztek Pilisszentivánra, hirtelen sok lett nekik a változás.
Elkezdtem Loláékkal az angol tanulást, remélem hetente egyszer tudunk tanulni. Már Guszti is ismételgette a szavakat és játszotta a játékokat.
Leszüreteltük a szőlőt, és mustot is készítettünk, de az idén olyan unalmas volt unoka nélkül. Egyedül az volt az örömöm, ahogyan a hintán sorba raktam a tele flakonokat. Közben arra gondoltunk, milyen jó lesz majd, ha látjuk őket jóízűen inni a mustot.
Nem írok többet, mert kötőhártya gyulladásom van, és rossz a szememnek.

Végre eljutottunk Wiesbadenbe!

Másfél hónap után végre elindultunk Wiesbadenbe. Hosszúnak tűnt az út munka után, s jól esett egy kényelmes szállodában aludni egyet, s reggel pihenten folytattuk utunkat, s türelmetlenül vártuk a találkozást.
Teljesen objektíven szemlélve Ivánkát és Antikát, bizony még gyönyörűbbek lettek mióta nem láttam őket.