
A tanulósarok kialakításához a bútorokat kb negyed óra alatt átrendeztük, így lesz egy foglalkoztató asztalka, de egy íróasztal is, Lilla is el fog férni a pianínó előtt, és sok hely marad Ivánkának, ha úgy dönt, hogy kúszik-mászik, a család többi tagjának pedig ülő-, alvó-, heverő alkalmatosság.
De hova tegyük a sok kacatot, amit nem szabad kidobni, hiszen a gyerekek imádnak vele játszani. Szorgalmasan válogattuk a sok papírt, de a szelektívbe kevés jutott. Közben, hogy ne legyen fárasztó a munka, Nagymama, Nagypapa és Lola "elszaladt" a Nagycsarnokba. Ilyen gyorsan még soha nem vásároltunk. Azután altatás, főzés, vacsora, és utcabál Lolával a Francia Intézet előtt. Megcsodáltuk a Dunán úszó hajókat, a rakparton pihenő markolókat, Orosz Zoltán harmonikázását, és egy "báli szoknyában" Lola táncolt Nagypapával.
Vasárnap is sokat haladtunk a szoba berendezésével. Nagypapa megjavította a 29 évvel ezelőtti házi bölcsi egyik fontos berendezési tárgyát, egy kis támlásszéket. Természetesen ezmost már Lola széke, a fehér műanyag székecskét megörökölte Ivánka. Úgy látszik nem lesz itt semmi probléma, Lola mindent szépen elrendez.
Megragasztottuk a képes kockakirakót, megállapítottuk, hogy a két hasonló állatka közül az egyik cica, a másik tigris. Tanulgattuk az "Everybody do this"-t. (Viktor ősrégi magnója még mindig szól.) Sikerült Vivike babát a dömperbe beövezni, Nagypapa és Lola elvonultak a közeli játszótérre, amíg én elkészítettem az ebédet, pontosan tudtam mikor kezdjek teríteni, mert a dömper közeledését a nyitott ablakon keresztül már messziről hallottam.
Lilla közben megérkezett egy délelőtti koncertről, egyedül vitt egy szólamot egy alkalmi kamarazenekarban. Nekiállt barackos lepényt sütni, és örömmel fogadja a hasznos tanácsaimat, és apró kiskuktás segítségemet. Azután gyakoroltuk vele az autóvezetést, elkísértük a kerti partira, s miután hazahoztuk az autót, elmentünk kerékpáros városnézésre.
Menéztük az Erzsébet hídnál a hajóstrandot, de műszaki okok miatt zárva volt.
Ezután elkerekeztük a Kopaszigáthoz. Ismét megállapítottuk milyen kellemes hely, kisgyerekekkel is jól lehet ott heverészni a füvön. Csodálatos látvány a naplemente a Dunánál.

A Kopaszi gáthoz már én is szeretnék egyszer elmenni, máshonnan is hallottam már, hogy jól lehet ott gyerekezni! Menjünk egyszer együtt! Mostanában ha Viktor végzett Esténként úgyis kimozlunk Ivánnal.
VálaszTörlés