2014. január 15., szerda
Az unokák bábszínháza
Nagy örömet okoz a bábozásról készült videó nézegetése. Olyan tüneményesek, ahogyan eljátszák a felolvasott mesét. Meg is kell javítanom néhány bábot, amit a sok használatban kicsit elszakadozott, hiszen a bábok zöme több, mint harminc éves.
Szegény békabáb, most is a gonosz szerepet kapta. Pedig nem is mondtuk nekik.
Lola és Guszti kitalálta, hogy báboznak Ivánnak és Antinak, csak még nem sikerült nagyon jól, mivel két bábot is kellett mozgatniuk, az pedig nehezen megy, hogy a bábot tarott kézzel felvegyék a másik kezükre is a bábot. Arra gondoltam, hogy fakanálra teszem a bábokat, és azt könnyebben tudják kezelni. Hét végére újra jönnek és akkor kidolgozzuk az előadást.
Zelk Zoltán: A három nyúl című verses meséjét játszották már el, ezt fogjuk tökéletesíteni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése