De kár!

Remélem nem marad el a közös adventi sütögetés, egyenlőre én vagyok beteg, nem látok a náthától és nincs hangom, nem láttam már két hete az unokáimat, nem gondoltam volna, hogy ennyire tudnak hiányozni.
Lemaradtunk az iskolai Télapóról is, pedig annyira élvezem, amikor megcsodáljuk egymás gyermekeit, unokáit. Úgy vártam Lola mit szól a Mikuláshoz, már ő a nagylány a családban. Tavaly még sírt, nem akart odamenni a csomagjáért sem, pedig az ennivalót már akkor is nagyon szerette.
Nem mehettünk a brigádvacsorára, pedig annyit törtem a fejem milyen alakú tortát készítsünk az ünnepeltnek. Az ötlet gyakran az utolsó pillanatban szokott kipattanni. A legközelebbi találkozóra azért pótolni fogjuk.
Végül lemaradtam a budakalászi családi ünneplésről is. Zoli is beteg lett, de ő már elment Ancsiékhoz, és telefonon közvetített. A nagy zsivajban időnként kihallottam Lola hangját, nagyon fel volt dobódva. Ivánkát és Gusztit nem hallottam, pedig ők is ott voltak. Az ünneplés után élvezettel hallgattam a beszámolókat. Legalább!
Vasárnap a karácsonyi ajándékokat készítettük, olyan kellemesen foglalatoskodtunk vele, nem kellett üzletről-üzletre rohangálni, és már minden felnőttnek készen van, már csak a jól eső izgalmas várakozás van hátra, hogyan is fogadják.