2010. december 7., kedd

Anti találkozott az iskolámTélapójával

Annyira vártam az iskolai télapót, ilyenkor a kollégák gyermekeit, unokáit látogatja meg a Télapó, elmondja milyenek voltak egész évben, a bátrabb gyermekek énekelnek, néhányan sírnak, de a csomagnak és az uzsonnának örülnek. Az idén Ivánnal és Antival terveztem a télapózást, -Lola már az óvodában kapott elég édességet, Gusztikának is jutott belőle bőven.
Az elmúlt évben elmaradt ez a program, mert beteg lettem, múlt héten megijedtem, hogy az idén is itthon maradunk, de a doktor nénitől olyan jó gyógyszert kaptam, hogy vasárnap már a Vörösmarty téren sétáltunk Ivánnal, Antival.
Azért nem volt teljes az örömöm, mert Iván tegnap délben belázasodott, és így csak Anti képviselte az unokáimat. Mindenkit elbűvölt a mosolyával, a kislányokat még hangos kacajra is méltatta, a Télapó szövegét pedig olyan értelmesen hallgatta, mintha minden szavát értené. Azt hiszem Ő volt az egyetlen gyermek, aki mosolygott a Télapóra.
Kíváncsi lettem volna Ivánra, hogyan viselkedik társaságban, mert itthon "nagylegény", néha még Lolával is szembeszáll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése