2011. július 2., szombat

A két kisebb unoka együtt

Olyan jól érzik magukat együtt Anti és Guszti'
A héten többször voltak együtt, mert Lola még óvodában volt, vagy a szüleivel, most is lakodalomban van vidéken, Guszti pedig jól érzi magát Antival. Még ugyan nem kooperálnak, de hatnak egymásra. Sokat vagyunk a lakásban, mert csúnya az idő, és nekem hangszalaggyulladásom van, aminek jobb az egyenletes hőmérséklet. Szépen javulgatok, az elején nagyon nehezemre esett a beszéd, amire a kisgyerekeknek nagy szükségük van.
Anti gyönyörűen kommunikál, megérteti magát, kitartóan mutogat arra, amire szüksége van, rázza a fejét, ha mást akarok csinálni, mint amit kér.
Guszti jó hatással van Antira, egyedül eszik és ezzel étvágyat csinál Antinak is. Egyre több mindent megkóstol, és Gusztival együtt szépen meg is eszi.
Egészen jól iszogat a cumisüvegből egyedül. Guszti pedig ha befejezi az étkezést, akkor leszedi az asztalt. Otthon még a mosogatóba is beleteszi, nálunk a konyha el van zárva a gyerekek elől, és ezt tiszteletben is tartják, pedig Iván könnyedén át tudná mászni a korlátot, de elfogadja a szabályt, a konyha veszélyes a gyermekek számára.
Most be kell fejeznem, mert Anti már unatkozik egyedül, Guszti ugyanis még alszik.
Bezzeg mikor felébred, annyira örülnek egymásnak! Szeretnek együtt hancúrozni az ágyon, aminek én nem nagyon örülök, mert félek, hogy lepottyannak és megsérülnek. A közös táncot is szeretik, ha jó zene van. Az esti mesét Guszti már végig nézi, leül szépen a kis fehér székbe és Antinak mutatja a kisebb kéket: "baba ide csüccs".
Egyik alkalommal Guszti felfedezte Antin a kedvenc autós zokniját, amit már ő kinőtt és mutatta a zoknit azután a lábát, hogy "ide, ide".
Közben felöltöztünk, és Guszti betelepedett a székébe, nincs mese, reggelit kér.
Hát megyek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése