2011. augusztus 30., kedd

Beszélgettünk Ivánnal

Természetesen a"nénós" tűzoltóautó és Anti traktorja volt a téma.
Most, hogy a képek is felkerültek Viktor képei közé, szinte újra hallom Iván lelkes hangját.
Mennyire jó is ez a technika, mintha velük sétálnánk a városban és nézhetjük ahogyan játszanak a lakásban.
A hétvégén Lolával és Gusztival megnéztük a "cica" játszóteret. Miközben nagypapával gyönyörködtünk bennük, azon járt az agyunk, mi tetszene Ivánnak és Antinak, ha itt lennének.

Azt találgatom, vajon Anti mivel fog játszani, ha újra itthon lesz. Van már három határidő naplónk, névre szólóan Lolának, Ivánnak és Gusztinak. Most kerítettem egy hasonlót Antinak is, mert azt gondolom már nem fogja megenni a lapokat, és már ragasztgatom rá a matricákat, mert Gusztiék azokat is szívesen nézegetik. (Valójában Gusztinak Iváné tetszik a legjobban, mert Eszter csodálatos vonatokat, autókat rajzolt bele.) Lolának alig van egy-két kép benne, mert ő most minden képet kivagdos, és még szétvagdos, mert élvezi az olló használatát.
Ivánnak, Antinak is akart szép tündérképet küldeni levélben, de nem sikerült még rendesen körülnyirkálni, kéz nélkül pedig nem akarta elküldeni, hát most mit tegyünk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése