"Babák" népviseletbe öltöztetése.
Milyen jó, hogy megmaradt bennem, hogyan is öltöztetett fel az Anyukám, amikor néptáncos voltam, mert most Lillát is sikerült egészen formásra gömbölyíteni, persze ehhez kellettek a jól kikeményített alsószoknyák. Most lekerült a népviseletes bőröndöm a polcról, amiben benne van a kislánykori viseletem is. Igyekeznem kell, hogy Lolára még rá tudjam adni, mert olyan gyorsan nő. Már négy és fél éves lesz.
Ha nem lenne ilyen kánikula, akkor nekiállnék a szoknyák keményítéséhez, de így egy kicsit elnapolom.
A nyáron kicsit átfestegettem a tájképemet, most már van kék nefelejcsem is.
Örülök, hogy Lillának tetszett Széken a zenei tábor, ügyesen tanulta a néptáncot, azonnal a haladóba jelentkezett, és ment is neki. Ilyen zenei és mozgásháttérrel ez csak természetes.
Most le is fényképeztem őt is és a babát is, ezt kellett volna tennem a nyáron is, de Lilla nem ért rá megmutatni.
Mo

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése